„A lélekkel csupán két valami
foglalkozik igazán: a pszichológus és az ördög.”- írja Bíró Gyula a
„Pecsétfeszegetők” című novellájában.
És vajon miihez kezd a
pszichológus az irodalommal? Először is díványra fekteti, majd analizálja,
boncolgatja, befogadja, átdolgozza, értelmezi, beértelmezi, reflektálja. Néha
csak olvassa. Ha épp magán kívül van. Maximum asszociálja, szőrmentén.
Bíró Gyula Az utolsó párttitkár és egyéb történetek című kötetben
megjelent novelláit olvasva leginkább asszociál. Mást nem is tehet, hovatovább
nem pszichológus lenne, hanem kritikus, vagy mifene. Szavak, ritmusok, képek,
színek, textúrák, ízek, illatok, nemritkán urambocsá’ szagok kavalkádjával
szembesül és elmereng.
A Sürgölődő porszemeknél komótosan sétáló fekete macskát lát, és
meghatározhatatlan szivarfüstöt szagol széles karimás fekete kalap alól. Az Uborkaszeleteknél enyhe izzadtságszag
terjengésére lesz figyelmes, nyelvébe mar a só íze, ritmikus dobogást hall,
talán a gépeket, vagy éppen Szmöre ügyködik. A Tizenhárom plusz egy kortynál a maláta íze keveredik a holtág
vízének zöld színével, míg a Repedésekben
koccintó borospoharakat és halk, visszafogott esztétikai értékelésekkel
tarkított duruzsolást hall és a bor mélyén Modigliani egyik aktját látja éppen
kecsesen elnyújtózva. A Csak egy mosoly
színe szinte bántóan vörös, mint a bohócorr, a harag vagy a szerelmi zálogként
adott rózsa, az illata egy rothadó virágé, amely fülledt esték terhét hordozza.
És ott van még a Remegő vessző és a „Pecsétfeszegetők”. Míg az egyik arany
színben vibrál, feszül és célba ér, a másik elhullott rózsasziromágyon nyugvó
szirént formáz.
Szavak, ritmusok, képek, színek,
ízek, illatok, nemritkán urambocsá’ szagok kavalkádja száguld és a pszichológus
elmereng. Vajon én álmodom a novellákat vagy a novellák engemet, vagy az is
lehet netán, hogy az író mindkettőnket? Olvassák csak és döntsék el! Bátran.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése