Én bizony vigasságnak olvastam elsőre is, amikor kikölcsönöztem a könyvtárból, akkor is, sőt még vagy 50 oldalig, miközben olvastam.
Csak hát a cím nem passzolt a tartalomhoz. Mert a könyv feléig vigasság nincs benne, még egy felcsilingelő kacajocska erejéig sem.
A főhősünk, Charles Balanda szenved. Iszonyúúúan. Nincs a helyén a világban, gőze sincs hol lenne az a hely, ami az övé és olyan lendülettel csapja be önmagát, hogy már szépen lassan utálni kezdtem, sőt dühített. Szenvedtem vele én is. Már-már feladtam az olvasását, de megnéztem a molyon, és ott is panaszkodtak az első felére. Így tőlem szokatlan módon kitartottam és nem bántam meg.
Charles megrázza magát, élni kezd, feladja az öncsalást, szerelmes lesz lüktetőn, sajgón, szenvedélyesen és megleli a helyét. Végülis még csak 47 éves.
Korábban írtam már az önbecsapásról. Talán ezért érintett érzékenyen. Mert a könyv jó.
Ezután is olvasok majd Gavaldát. De a címeknek többször is neki fogok futni. Biztos, ami biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése