Beindult nálam a Nicholas Sparks őrület.Már korábban is olvastam tőle, főként könyvtárból kölcsönözve, de most úgy néz ki, hogy senki sem állíthat meg, míg ki nem végzem a magyarul hozzáférhető életművet:). A helyi könyvesbolt kirakatában kellette magát csinos borítójával - piros bicikli vesszőkosárral a kormányon - és rögtön megtetszett. Mert a kép ismerős volt, csak az én biciklim zöld, de a kissé kopott vesszőkosár stimmel. (Valójában nemigen szeretek biciklizni, kizárólag szerelemből tettem meg hosszú túrákat, és ha már itt tartunk a kosarat egy korábbi biciklire szintén az első nagy szerelmem szerelte fel. Azóta a kosár és a szerelem is megkopott. De még megvan.)
A regény témája nem újdonság (sajnos), azt, hogy hogyan építi újjá az életét a családon belüli brutalitás elől menekülő nő, már többen megírták. Sparksban számomra az a szerethető, hogy velejükig becsületes figurákat alkot, és valamiféle nyugalom, megállapodottság, az élettel, sorssal, rendeltetéssel való megbékéltség érződik a szereplőin és a sorain is.
Azért elgondolkodtat, hogy a regényeiben nagyon gyakran szerepel a halál, az elmúlás, a házastárs elvesztése. Kiírja magából a saját félelmeit, hatásvadász, vagy én élek burokban? Lehet, hogy kicsit mindhárom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése