Tényleg szeretem a krimiket. A rejtélyeket, a nyomozást. Sherlock Holmes, M. Poirot, Patrick Kensey, Kay Scarpetta, Gordianus. Imádom mindet. De ezt a történetet nehezen viseltem. Nem érdekelt eléggé. Olyan sok helyen reklámozták, olyan jó kritikákkal, hogy bíztam benne, megéri majd.
Eltűnik egy fiatal nő húga, később holtan találják, öngyilkosságnak tűnik, de a nővér gyanakszik. Egyre több szereplő tűnik fel, bonyolódnak a szálak. Nem mondom, hogy nem ügyes a csattanó a végén. Mert ügyes, nagyon is, de valahogy nem fogott meg igazán az egész történet. Ahogy könyves-blogokon mondják, biztosan rosszkor talált meg. Vagy az is baj lehet, hogy egykeként nőttem fel, noha van egy 18 évvel idősebb féltestvérem. (Nem mellesleg egy 17 évvel fiatalabb fél-öcsém is van. Szóval tipikus magyar család a miénk.:)) De hiába közös a genetikai állományunk 25 százaléka a fél-nővéremmel, igazán soha nem találtuk a közös hangot. Szerencsémre van egy unokanővérem, akivel szintén hasonló arányú a genetikai kapocs és vele megtapasztalhattam a sisterhood-ot. Is. Meg annyi mindent.
Így hát nincs más hátra, minthogy az említett unokanővért Isten éltesse ma a születésnapján!
Ezt a könyvet pedig olvassa nyugodtan, aki akarja... Én inkább elajándékozom a könyvtárnak a saját példányom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése