Még karácsony előtt olvastam el. Sejtettem, hogy megérint majd a történet. De a megérintésen túl több történt. Olyan volt ez a regény, mint langyos könnyeső, amely végigmossa testet-lelket, minden cseppje bekúszik, tekeredik minden egyes apró redőnkbe, ahogy végigfolyik, végigsimul rajtunk. Az utolsó ötven oldalnál ötoldalanként meg kellett állnom, letennem néhány percre a könyvet, lenyelnem néhány adag könnyet.
Egy író barátom egyszer azt mondta, hogy ő leginkább a Nincsről tud írni, és csak az igazán zseniális írók tudnak írni a Vanról.
Markus Zusak mindent tud a Vanról és le is tudja írni.
Miről is szól a könyv? Egy kilencéves kislányról, aki felfedezi a szavak hatalmát egy olyan világban, ahol a gyűlölet, harag, előítélet és pusztítás kemény szavai mindennap életre kelnek. Egy kislányról, aki családra, barátokra, igaz társakra lel és szórázóvá válik. Megmenti szavakkal egy másik Ember életét, lelkét, valóját.
Igazából csak szuperlatívuszokban lehetne írni erről a történetről. Talán mások meg is tették.
Én három fontosat is megtanultam belőle, milyen egy jó apa, milyen tevékenység a Nem Elmenni, és hogyan válhat valaki Szórázóvá. És azt is, hogy a Halál kedves, teszi a dolgát és mindannyiunkért eljön...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése